A múlt század közepén, egy francia író, bizonyos Raymond Queneau „Exercices de style”, azaz „Stílusgyakorlatok” címmel remekművet vetett papírra.
A Stílusgyakorlatok című Queneau mű már-már vállalhatatlanul rövid, s önmagában szinte érdektelen történet:
„Egy fiatalember felszáll egy zsúfolásig megtelt autóbuszra, pofátlanul leül egy megüresedett helyre, majd leszáll a buszról a Szent Lázár téren, ahol egy barátjával találkozik, aki azt mondja neki, hogy még egy gombot fel kell varrnia a kabátjára.”
Ám miért is mondaná erre bárki fia-borja , hogy remekmű? Csakhogy Queneau ezt a „legkevésbé sem bonyolult cselekményű, már-már vállalhatatlanul rövid s önmagában szinte érdektelen történetet” kilencvenkilenc stilisztikai formában írta meg. Éppen, mint a magyar népmesék!
Vadonatúj előadásunk alapjául tehát eme fent emlegetett iromány szolgáltatja az inspirációt, ám még e remek hajdani szerző legmerészebb álmai sem adhatnak választ arra, hogyan, mi több a nyájas közönség sem, sőt még mi magunk sem tudjuk elképzelni, mely bravúros módon gondoljuk újra, ezt a „legkevésbé sem bonyolult cselekményű, már-már vállalhatatlanul rövid s önmagában szinte érdektelen történetet”.
Annyi bizonyos csupán, hogy lesz rá kilencvenkilenc, vagy hetvenhét, de legalább is huszonkettő megoldásunk!
