Az újságíró Serge hat hónappal a válása után sem tudja lehúzni ujjáról a jegygyűrűjét… És bár nehezen jön ki a hónap végén, mégis konokul elutasítja, hogy a Randevú nevű bulvárlapnak dolgozzon, pedig a főszerkesztő Cyril a legjobb barátja.

Egyik este azonban Serge megismerkedik Gwendoline-nal, aki azt hazudja, hogy beleunt a szingli pasikkal való nyűglődésbe, és már csak a nős férfiak érdeklik. Több se kell! Serge – ujján a jegygyűrűvel – elhiteti Gwendoline-nal, hogy még házas, és felviszi őt a hatalmas luxuslakásba, ahol barátai nyaralása alatt lakik. Egyéjszakás kalandnak indul, de Serge kezd beleszeretni Gwendoline-ba, és innen már nincs visszaút. Cyril biztatására magára ölt egy teljesen másik személyiséget, és apránként ráérez a hazugság ízére, ami napról napra nagyobbra dagad, és végül mindenkit maga alá temet.

Xavier Daugreilh francia színész, színpadi szerző, 1997-ben elnyerte a legjobb francia vígjátéknak járó Molière-díjat. Daugreilh több művében foglalkozik azzal, hogy a hazugság hogyan szövi át és alakítja az életünket. Magyarországon először lesz látható az Őszintén szólva, amely komikus helyzetek sorozatában tárja elénk, hogyan fulladozik a 30 és 40 év közötti korosztály a hazugságok hálójában.

Szereposztás

Serge - Mercs János

Gwendoline - Wessely Zsófia

Cyril - Herczeg Tamás

Élise - Mészáros Ibolya

François - Takács Dániel

Valérie  - Horváth Julianna

 

Fordította - Miklós Eszter

Díszlettervező - Gemza Péter és Mészáros Zsófia

Jelmeztervező - Mészáros Zsófia

Súgó - Németh Angéla

Ügyelő - Karl József

Rendezőasszisztens - Sóvágó Csaba

 

Rendező - Gemza Péter

Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott.

A szerző és a színdarab jogainak képviselője az Agence DRAMA – 24 rue Feydeau, 75 002 PARIS www.dramaparis.com –, magyarországi partner: Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.hofra.hu).

Forrás: http://csokonaiszinhaz.hu/muvek/oszinten-szolva/#!

 

Csokonai Színház