A korszakalkotó klasszikus Broadway musical-ek hőskorában született Édes Charity egy rossz útra tévedt, mégis örökké optimista, igaz szerelemre áhítozó lány szórakoztató, egyúttal megható története, mely a 60-as évek óta folyamatos, zajos sikerrel hódítja meg a színházak közönségét világszerte. A fordulatokban gazdag, igazán eredeti, szellemes karaktereket felvonultató történet sikeréhez a fülbemászó, hol erőteljesen hangzatos, hol andalítóan lágy musical slágereken kívül nagyban hozzájárulnak a rendkívül látványos táncbetétek. A táncok eredetijét a zenés műfaj világhírű zsenije, Bob Fosse koreografálta, akinek olyan klasszikusokat is köszönhetünk, mint a sokak által jól ismert Chicago, vagy Cabaret. Fosse az Édes Charity koreográfiájáért az Egyesült Államok legnagyobb színházi elismerésének, az Oscar-díj színpadi megfelelőjének számító Tony-díjat is elnyerte.

A Móricz Zsigmond Színház legújabb, élő zenekarral előadott, látványos musical vígjátékát 2020. szeptember 5-én mutatja be először a Nagyszínpadon, kellemes nyáresti szórakozást, egyben összetett, különleges színházi élményt nyújtva a nyíregyházi közönségnek. Az Édes Charity a következő évad első bérletes bemutatója is lesz a tervek szerint.

  • Charity Hope Valentine - Staub Viktória
  • Oscar - Rák Zoltán
  • Vittorio Vidal/Daddy Brubeck/Charlie - Jenővári Miklós m.v.
  • Carmen - Horváth Margit
  • Nickie - Kosik Anita
  • Jennifer/Hivatalnoknő - Dézsi Darinka
  • Helene - Ténai Petra
  • Herman - Gulyás Attila
  • Ursula - Jenei Judit
  • Rendőr 1./Portás/Segéd 1./Alberto - Horváth Viktor
  • Rendőr 2./Barney/Dolgozó/Kuncsaft/Segéd 2. - Kovács Balázs m.v.
  • Franchie - Urbán-Szabó Fanni e.h.
  • Suzie/Monica/Rosie - Tary Patrícia e.h.
  • Lány/Hivatalnoknő/Betsy - Kovács Vecei Fanni e.h.
  • Fiú 3./Manferd - Sikó Koppány e.h.
  • Fiú 1. - Szeri Martin e.h.
  • Fiú 2./Pincér - Tar Dániel e.h.
  • Elaine - Végvári Boglárka
  • Fagylaltárus - Holló Arnold
  • Fordította: Zöldi Gergely
  • Zenekar: Subertné Palkó Mariann, Koi Gergő, Bocz István, Ádám Kristóf, Kasellák Zsolt, Linzenbold Gábor, Horányi Tamás, Császárné Tanaka Ayako, Császár Zoltán, Császár Péter, Szegeczki Bence
  • Díszlettervező: Vereckei Rita
  • Jelmeztervező: Gálvölgyi Anett, Miovác Márton
  • Dramaturg: Sediánszky Nóra
  • Zenei vezető: Tamás Attila
  • Korrepetítor: Horányi Tamás
  • Koreográfus: Molnár G. Nóra
  • Grafikus: Csontó András
  • Súgó: Nagy Erzsébet
  • Ügyelő: Holló Arnold
  • Rendezőasszisztens: Demeter Anna, Antal Andrea
  • Rendező: Horváth Illés
Móricz Zsigmond Színház
4400 Nyíregyháza, Bessenyei tér 13.