A sikerkönyv mottóját az Anyeginből kölcsönözte: "Óh, lassan szállj, és hosszan énekelj, Haldokló hattyúm, szép emlékezet.”
„Ez a könnyes, drága, gyönyörű könyv” – ahogy lelkesítő kritikájában Ady említi -, két fiatal vidéki színésznő fővárosi időzése, mint vadászoké leshelyen, hogy elejtsék az örök zsákmányt, a szerelmet, boldogulásuk és boldogtalanságuk története – kit ne érintene? Kivált, hogy nem is az ő fecsegésüket kell hallgatni, hanem egy szikrázó iróniával és búsongó öniróniával ékes, bölcs férfihangot, Krúdyét, aki nemcsak csipkéikhez és szépítőszereikhez ért náluk is jobban, hanem hozzájuk, a szerelemhez, és ahhoz is, hogy milyen egy irodalmi szalon, és milyen egy bácskai földbirtokos asszony; egyáltalán: mindenhez ért.
A regényből született színjáték, egy szenvedélyes szerelem, egy elvesztegetett nagy érzelmi kapcsolat története egy különös háromszögben. Főszereplői Krúdy legendás hősei: Alvinczy Eduard, földbirtokos és világutazó, nevelt lánya, az árva és nagyon fiatal Esztella, és a csábító harmadik: Rezeda Kálmán hírlapíró és ködlovag (a szerző maga). Krúdy utánozhatatlan zeneiségű mondataiban, - mint egy Byron hőskölteményben -, felidéződnek a gyorsan múló ifjúság szépségei, jóvátehetetlen meggondolatlanságai és az öregség kényszerű bölcsessége, lemondásai. Álom és valóság, realitás és képzelet ötvözete ez a varázslatos mű. Az emlékekből felderengő- Balaton-parti kastélyban kezdődik és végződik a történet, és a füredi Anna-bál álomszerű forgatagában, majd egy budapesti nyilvánosházban robbannak az eddig elfojtott indulatok és érzelmek. Költészet és szenvedély, játék és színház ez mind együtt és egyszerre elevenedik meg Krúdy Gyula színpadán, A vörös postakocsiban.